November vége
Valamikor november végén kaptam egy telefont, hogy az ügyintéző asszisztensi állás, amire jelentkeztem, betelt, de az önéletrajzom alapján nagyon szimpatikus vagyok, ezért állásinterjúra várnak másnap reggelre.
El is mentem a beszélgetésre, teljesen rendben ment minden — attól az apróságtól eltekintve, hogy nem vettek fel ügyintézőnek ehhez a békéscsabai rendezvényszervező céghez, mert az állás betelt (10 fővel). Semmi baj, a cégvezetővel úgy váltunk el, hogy tartjuk a kapcsolatot, mert mindenképp fel szeretne venni januártól az irodába.
December 13.
Egy kedves meglepetést szántunk a zömében középiskolás diákokkal Hoffmann Rózsa békéscsabai látogatása alkalmából. FB-eseményként hirdettem meg demonstrációt “Hócsata Hoffmann Rózsával” címmel, az előre be nem jelentett tüntetésen 100-120 diák (és egyetemi hallgató) jelent meg a Kormányhivatal épülete előtt.
Sikeresnek könyveltem el a megmozdulást, hiszen elsők között szerveztünk meg itt a Viharsarokban egy ilyen eseményt: kiálltunk a jogaink mellett, szolidaritást vállaltunk az ország diákságával.
December vége
Azt azonban álmomban sem gondoltam volna (talán e tekintetben naiv voltam), hogy a hatalmi gőg ellen való véleménykinyilvánításomnak ilyen következménye lesz, de úgy látszik, hiába hittem azt, hogy én már bizony semmin sem tudok meglepődni… Nem kaphatom meg az ígért állást. Igen, jól olvastátok.
Először csak egy halovány hang szólalt meg a fejemben, hogy mi van akkor, ha ez az oka a nagy pálfordulásnak, de aztán meg is bizonyosodtam róla később (ma), hogy ez a nagy helyzet, ebben az országban élek, így vagy befogom vagy nem megyek a Semmelweisre.
Akkor tessék, nem megyek a Semmelweisre!
Itt az e-mailezés:
Én: “Azért nem írtam eddig, mert szerettem volna legalább egy hónapot
várni, hogy érdeklődjek újra az ügyintézői állás iránt. Van esetleg betöltendő hely nálatok?”
Cégvezető: “Az állás betelt!”
Én: “Mikor november végén találkoztunk, azt mondtad, hogy körülbelül januártól lenne hely az irodában, ezért tartsuk a kapcsolatot. Kíváncsi lennék, mi az oka annak, hogy azt írtad, hogy az állás betelt. Valóban nincs üresedés (és nem is lesz)? Ez azt jelenti, abszolút nem lesz lehetőségem nálatok dolgozni jövőre?”
Cégvezető: “Befejeződnek az iroda saját gyártású produkciói.
Egy iroda vezető bőven elég. Minden jót kívánok neked.”
Én: „Azt valóban említetted, hogy az iroda saját gyártású produkciói
megszűnnek, azonban azt nem hiszem, hogy azt a tíz embert, akit
asszisztensnek felvettél, most januártól el is bocsájtod azzal az
indokkal, hogy egy irodavezető bőven elég lesz az iroda további
működésére (arról nem is beszélve, hogy az előző elutasító üzenetedben
pedig még azt írtad, hogy az állás betelt).
Azt hittem, elég korrekt ember vagy ahhoz, hogy közöld a valódi indokot, de ezek szerint — úgy tűnik — tévedtem.
Ha bármi köze is van az általam szervezett középiskolások és hallgatók
demonstrációjának a mostani elutasításhoz, akkor annyit mondanék,
köszönöm az állás betöltésének reményét, lehetőségét, de amúgy sem
fogadnám el azt, mert egy olyan helyen, ahol hasonlóképp
elfogadhatatlan az egyéni vélemény kinyilvánítása és a saját jogokhoz
való ragaszkodás, mint az egész országban, ott én dolgozni nem
kívánok.
Köszönöm a lehetőséget!”
Cégvezető: „További sok sikert kívánok az álláskeresésedhez!
Természetesen mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, ugyanígy egy cégvezetőnek a munkatársai megválasztásához. Boldog új Évet kívánok!”
KATASZTRÓFASOROZAT 