Category Archives: Uncategorized

22

Fásultan ébredtem, a telefonom már villogott az üzenetektől. Végigolvastam a jókívánságokat, majd bezártam a befagyott ablakokat. Magamra húztam a takarót, elaludtam.

Kedvesek ezek a boldog szülinapos dolgok, csak kár, hogy nem tudom őszinte mosollyal fogadni őket. Idén kihagyom a tortaevős mókát. Nincs mit ünnepelni a huszonkettőn, mikor minden boldogságom odavan. Kétségbeesetten kapálóztam egy darabig, de most már elfáradt a karom, a fejem zúg, a tüdőm szúr, túl sok vizet nyeltem.

johugg

Eddig minden alkalommal kívántam a szülinapi gyertyát elfújva, de most ez is elmarad. Meggyújtottam ugyan egy aprócska mécsest, de csak az ujjaimat égettem meg, felszisszentem, bámultam a lángba, majd fölé, de nem jutott már eszembe semmi. Elfújtam a gyertyát. Kívánság nélkül.

Advertisements

1 Comment

Filed under Uncategorized

KÖZLEMÉNY

Kedves olvasóim!

Hosszas rágódás után úgy döntöttem, a blog kapuit határozatlan időre bezárom.

tumblr_m8wpgcXWwO1rpcukvo1_500

Őszinte, kertelés nélküli írásaimra való tekintettel természetesen megmagyarázom döntésemet. Önmagunk felvállalása azzal jár, hogy fegyvert adunk akaratlanul is mások kezébe; nem vádolnék senkit, mivel azzal, hogy kitárulkoztam, az életemből (is) merítettem ihletet és ötletet, saját magamnak okoztam csak fájdalmat. Hogy mikor írok újra, nem tudom. Valószínűleg egy hosszú, blogmentes időszak következik.

Köszönöm, hogy voltatok.

Leave a comment

Filed under Uncategorized

ELVÁRÁSOK ÉS EGYÉB MARHASÁGOK

Tizenegy évesen mondtam el először és utoljára egy srácnak kerek perec, hogy belehalok, annyira szeretem kedvelem, nagyon is. Azóta sem csúszott ki szerencsére sosem ilyesfajta illetlenség és nőietlen dolog azon a lyukon az arcomon át – legalábbis nem ilyen rideg köntösben, mivel lassacskán én is megtanultam, hogy mit lehet és mit nem ebben a modern, csodaerkölcsös 21. századunkban.

Persze megesett, hogy egy-két nem éppen elfogadott mondat vagy „vallomás” hagyja el a szám, mint például: „én nem is tudom izé hát nem tudom miről beszélek szociálisan visszamaradott vagyok bipoláris szóval inkább ne figyelj rám”. Közben folyik a hatalmi harc a szívem és az eszem között — szerencse, hogy mindez csupán a fejemben történik: „MENEKÜLJ AMÍG TUDSZ MERT minden sejtem bekebelez téged az utolsó kis alkotórészedig ÉS én azt hiszem hogy nem tudom hogy mi van amúgy értelmes vagyok esküszöm csak most hogy itt vagy nem érvényesül az a hatalmas intelligencia vagy mi” –ilyenkor (általában), ebben a néma három percben csak pislog az illető, hogy mit akarok.

Igen, ez voltam, vagyok, és valószínűleg leszek is még jó darabig.

Még mindig magam előtt látom azt a kis fecnit, amiben az a bűvös szó állt. Igen, az. Nem írom le, mert egyszerűen nem tudom megtenni. Hogy miért nem, arról majd inkább egy másik posztban.

(Sokkal olcsóbb (és mókásabb) 33 embernek írni az ügyes-bajos dolgaimról, mint egy pszichológusnak ömlengeni óránkénti X ezer forintokért!!)

Már hosszú hónapok óta vártam rá, hogy észrevegye az akkor aktuális “szerelmem” létezésemet. Milyen boldog voltam! És milyen ijedté váltam hirtelen! Másodpercek alatt elzöldültem…

Gondolkodás nélkül lehúztam a WC-n az aprócska vallomást.

funny-vintage-ad-woman-drinking-coffee

Azóta minden ellenkező nemű lénnyel kerülöm a szemkontaktust. Betegesnek tűnhet, de komolyan, nekem teljesen mindegy, 15 vagy 25 éves az illető, aki épp mellettem álldogál a boltban; úgy érzem, ha egy picit is felhívom magamra a figyelmet, rögvest megérzik azt a bambis rettegést és szégyent, aztán pedig végképp elkönyvelnek kattantnak. Szerintem velem gyakrabban is megtörténik mindez, mint ahogyan amúgy gondolom. Hamarabb rohanok végig az országon pőre habtestemmel, mint hogy én bárkinek is megmondjam, mit érzek. Ez nem gyávaság, sokkal inkább fóbia. Hasonló szituációkban szinte kivétel nélkül úgy érzem, menten infarktust kapok, elsüllyedek szégyenemben, kigyulladok, meghalok (bár így lenne olyan alkalmakkor), s aztán — a következő pillanatok valamelyikében — minden büszkeségmorzsám maradéktalanul megsemmisül. Az a kevéske is, ami még valahol bennem rejtőzik… valami ismeretlen helyen.

Nőként (habár magamra inkább valamilyen megnevezhetetlen lényként gondolok) nagyon nehéz ebben a világban érvényesülni, de szerintem ezzel nem mondok újat senkinek.

Ha valakiért odaadnád legalább az egyik veséd, s te azt fel is vállalod, bolond vagy és nyomulós. Ha magadban tartod minden apró érzelemszilánkod, akkor pedig visszafordíthatatlan károkat okozol saját magadnak. Ha visszautasítasz valakit, válogatós ribanc vagy, akinek irreálisak az elvárásai másokkal szemben.

Választanunk kellene az agresszív lapkiteregetés és az elvérzés között. Nem is tudom, számomra egyik sem vonzó opció.

A társadalom elvárja tőlünk, hogy legyünk erősek, talpraesettek, öntudatosak, magabiztosak, életerősek, több lábon állók, DE mindezt úgy, hogy közben nem esünk át a ló túloldalára, s megmaradunk édes, bújós, csendes, odaadó nőnek. Köszönjük szépen, 21. század!

tumblr_lkzngyHO521qh013ao1_400

Ebbe már teljesen belefáradtam. Az elvárásokkal nem tudok mit kezdeni. Sosem tudom, mi a helyes, a jó, az elfogadható lépés. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet elégedetten és őszinte mosollyal felelni egy-egy kérdésre, miközben az ember lányának a társadalom megbélyegző ítélkezései a feje felett  lebegnek.

Lassan oda jutunk, hogy mindenki közömbös lesz inkább, mint nyílt, mert a közvetlenség és egyenesség túl kirívó viselkedési forma. Könyörgöm, hadd vállalhassuk már fel, hogy néha tapadósak, ragadósak, nyafogósak és védtelenek vagyunk! Ez természetesnek kellene, hogy legyen, hiszen emberek vagyunk, nem pedig robotok (még).

Ó, de károgni szeretnék, nem pedig mit lett volna, ha félmondatokkal megszakítva feleseket lehajtani – így szeretnék élni, mondom ezt úgy, hogy eddig mindössze egy rövidke hónap erejéig sikerült tartanom magam ehhez a hipszterek körében elterjedt filozófiához.

tumblr_lwk9mwdXWi1qm4smso1_500_large (1)

Bár le tudnám vetkőzni a messze földön híres büszkeségem, minden rémálmom, félelmem: akkor nem válnánk ismeretlen ismerősökké, elfelejtett barátokká, köddé, szemétté, felesleggé. Bár őszinték lennénk…

3 Comments

Filed under Uncategorized