Category Archives: GYORSJELENTÉS

URBAN LEGENDS

Megcáfolnék két – mostanság elég népszerű – feltételezést az életem jelen helyzetéről.1. Nincs táplálkozási zavarom. Tény, hogy már én is “örülhetek” a tumblis tinik ez évi kattanásának, az össze nem érő comboknak, amiről nemrégiben a 444-es Plankó Gergő is pötyögött egy cikket, de tekintve, hogy a gondolataim egy probléma körül forognak már lassan 2 hónapja, nonstop forog a gyomrom, nem vagyok éppen kívánós, már ami a nagy lakomákat illeti, nem keveset fogytam.

2. Nem, nem vagyok “hhhhalálosssan” szerelmetes állapotban, soha nem is voltam, és nem is szándékozom megélni ezt a jelenséget.

Köszönöm a figyelmet.

Most pedig… off you go!

Leave a comment

Filed under GYORSJELENTÉS

ÚJRA

Valamelyik napon nagyon miserable-nek éreztem magam (tegnap). Tulajdonképp az egész életem ilyen nyomorult.Facebookon szörföltem ide-oda, keresztül és kasul, ismerősök és ismeretlenek adatai között bóklásztam, nézegettem és méregettem a képeiket, elemezgettem életük apró momentumait, a boldogságos(nak tűnő) mosolyukat. Ne is próbáljatok ítélkezni. Tudom, hogy ti is nyomjátok ezerrel a sztalker üzemmódot.

Ott tartottunk, vagyis tartottam, hogy nagyban szenvedtem életem posványában egyedül, valahol a kitakarított szobám egyik már portalan sarkában, a sötétben természetesen, az ablakon kopogott az őszi eső (ez nem így van), tehát tökéletes, közhelyesen melankolikus estét töltöttem csendes magányomban. Még az sem érdekelt, hogy mindenféle egészségtelen vacakkal erőszakolom meg testem, mit nekem ótvar bőr és kócos haj, ápolatlan fizimiska, 3 napos pulóver, kapucni a fejen, i-don’t-give-a-flyin’-fuck, picsogtam és sírdogáltam a világ vidámságán, azon, hogy nekem egy cseppnyi sem jutott belőle. És ezzel valahogy eszembe jutott a boldogság, na meg az, hogy tenni kell érte, nem pedig itt üldögélni és görbülő szájszéllel ráfogni mindent a hormontartalmú gyógyszerekre és rossz időre, társaság- és egyéb hiányokra. Néha jól pofán kell magunkat csapni, új dolgok után nézni.

Így aztán elő is kapartam gimis történelem jegyzeteimet.

Kedves mindenki, ha minden remekül és kifogástalanul megy majd (nem fog, de azért a tőlem telhető maximumot remélhetőleg hozom), kirázok a kisujjamból egy emelt érettségit. Mert… jelentkezem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Politológusnak. Kedves kommenteket, fejcsóválásokat természetesen fogadok ezzel kapcsolatban, de itt és most ünnepélyesen kijelentem, hogy minden rajtam áll, az is, hogy a mekiben láttok majd évek múlva, vagy pedig XYZ helyen (ez itt most az álmom lenne) fogok tevékenykedni. Sikerülnie kell, sikerülni is fog. Muszáj végre hinnem magamban. Ez most létfontosságú kérdés.

tumblr_m2wfg913Bt1r2yu67o1_500

Annyira szeretnék változni. Nem szeretem magam. Abból a szempontból főleg nem, hogy úgy érzem, nem vagyok elég. Ez az állapotom végigkísérte az iskolákat, baráti és egyéb kapcsolataimat, az ashteadi magányt, a tavalyi depressziót, az utána következő cseppnyi reményt, az augusztusi összeomlást, amiből a külvilág talán mit sem vett észre, a decemberi fogadalmakat, a májusi kiábrándulást, a nyári történéseket, érzéseket, barátságok megszakadását és kezdetét. És el is jutottam a mostani döntésemhez. Ami nem is mostani, mert régóta forrt már bennem. De most jutottam oda, hogy ki is merjem mondani.

Szeretnék végre kevésbé túlkombinálós és gondolkozós lenni, számtalanszor próbálkoztam már gondtalan mosolyt erőltetni az arcomra, de minden alkalommal vereséget szenvedtem saját magamtól. Bár olyan lennék, amilyen vagyok néha, egy-egy nagyon gyorsan múló pillanatban, mikor fiatalnak, bohémnak, kedvesnek és önfeledtnek érzem magam. A röpke pillanatos énem az, aki lenni szeretnék. Dolgozom rajta, dolgoznék rajta, de sokszor kudarcot vallottam, vallok is. De annyira nagyon elég is volt belőle.

4 Comments

Filed under GYORSJELENTÉS

A TÚLKOMPLIKÁLÁS MŰVÉSZETE

tumblr_mefg28fwG61rg0nm3o1_500

A dolgok túlbonyolításának művészete végigkísérte eddigi életemet – gyanítom, ez továbbra sem lesz másképp. Azt hiszem, joggal nevezhetjük a legidegesítőbb tulajdonságaim egyikének a csillapíthatatlan analizáló hajlamomat. Nem könnyű Reninek lenni.

Hogy magamnak generálok problémákat? Igen!

Nyerek vele valamit? Vállveregetést? Trófeát?

Nos, ha lehetne bajnoki címet szerezni a túlkomplikálás tudományából, azt hiszem, verhetetlen, legyűrhetetlen ellenfél lennék mindenki számára.

Hogy mindenki értse, miről is van szó, egy egyszerű példával kezdeném: legtöbbször simán eldöntöm magamban, hogy az emberek mit gondolnak, gondoltak rólam egy adott szituációban (érzitek, hogy ez már az elején elég beteg, hát még mi lesz később). Mindezt az alapján, amiket nekem mondtak. És persze, valahogy kényszeresen belevágok a hallottak, tapasztaltak morzsákra bontásába, csak analizálom, újra meg újra végigjátszom az átélt helyzetet, míg nem jutok arra a fantasztikus konklúzióra, hogy az emberek hazudnak. Főleg nekem. Mert nyilván utálatos vagyok, szerethetetlen és értéktelen. Még akkor is, ha pont az ellenkezőjét próbálják elhihetni velem. Nem fog ki rajtam senki! Az agyamon, legalábbis…

Elásom magamban az emberi kapcsolatokat (nem sok ilyenhez van szerencsém), mert én eldöntöm és végigjátszom magamban, hogy nincs szükség rám. Mert nem kellek. Persze, azt mondják nekem, hogy kedvelnek, de ez csak hazugság (kegyes vagy rosszindulatú).

Egy másik imádnivaló történet: az esetek 99,9 százalékában, ha valakinek beszéde van velem, garantáltan elkezdem kapkodni a levegőt, edzek az elkövetkező világkatasztrófára, mert tudom, hogy vagy ki akarnak rúgni, vagy szakítani akarnak velem. A legbelsőbb megérzéseim meg aztán nem csalnak sosem.

Mint látjátok, az agyam keményebben nyomja, mint valami atomfizikus gondolkodószerve – a zsenialitást és atomfizikai részt leszámítva.

A kérdést megelőzvén, nem, nem mindig ez a helyzet a kis fejemben. Vannak tiszta pillanataim is (ideig-óráig tartanak), olyankor pedig normálisnak, egészségesnek és messze nem pedig egy psycho nőszemélynek látszom.

Borzasztó sok energiámba kerül ez a kombinálós móka. Teljesen kimerít. Sajog a fejem az általam okozott fejfájástól. Nem tudok szabadulni a minta követésétől.

Talán az lenne az ésszerű, ha kezdetben mondjuk 25 százalékkal csökkenteném az overthinking mennyiségét. Nem tudom. Nem tudom.
Nem tud

25%-kal kevesebbet túlgondolós Reni

Leave a comment

Filed under GYORSJELENTÉS, KITÁLAL