A FELNŐTTKORI FURCSASÁGOKRÓL MÉG EGYSZER


Képtelenségnek tűnhet ugyan, de én valahogy azt hittem 14 évesen, hogy a felnőttlét valami olyan misztikus, távoli dolog, ami velem aztán az életben nem történhet meg – pont annyira gondoltam lehetetlennek, mint azt, hogy én [a párhuzamos univerzumbeli énjeimet leszámítva, persze] valaha is megkapom a roxforti levelem (magyar posta…).

De vissza a témára; folytatom is a furcsa dolgok listájának körmölését!

BOGARAS CSAPKODÁS

Rottenecards_21646868_y24k46y24h

Mármint a szó szoros értelmében. Eljön az idő minden földlakó életében, mikor kényszeres fintorral az arcán, de minden hisztit/tragikus felsírást/drámai öklendezést mellőzve képes csúszómászók, pókok, csótányok hidegvérű gyilkolászásra a túlélésért. Akinél mégis — valamilyen oknál fogva —  eme alapvető emberi ösztön aktiválása hibádzik, nos, azt talán vehetjük üzentként a természettől, hogy a természetes szelekció igenis valós, létező dolog.

Ennek ellenére korántsem gondolom úgy, hogy aki nem képes tisztességesen szétkenni egy bogarat az ablakon, az taigetoszi menekült…

A BARÁTAID PÉNZTÁRCÁJA VASKOSABB(NAK TŰNIK)

tumblr_m5uj47sg3g1r687cjo1_500

Gimiben és még egyetemen is, általában az emberek többsége a szüleitől függ. És szörnyen fizető diákmunkákból tengődik. Miután kilépünk az élet kapuján, a kezdeti sokk és idegösszeroppanás garantáltan pocsékabb lesz. Nagyobb mértékű a félelem, a kiszolgáltatottság érzése, felütheti a fejét az értéktelenség gondolatának szörnyetege – de jó, ha mindannyian az eszetekbe vésitek (és ezzel most – nem titkolom – saját magamnak is könyörögnék térdeimen esdekelve), hogy nem lesz mindig így. Nem fogjátok mindig ilyen rohadtul nyominak érezni magatokat. Oké, egy ideig még együtt kell élni a barátaitok, régi ismerőseitek, volt osztálytársaitok sikerének fantomképeivel, a dollárjelek csak pörögnek majd a nem-csak-lelki szemeitek előtt, de ez csak átmeneti állapot minden bizonnyal.

Teljesen rendben van, hogy azzal a bizonyos zöld szemű szörnnyel kelsz és fekszel mostanság – nehéz is önzetlennek és pozitívnak maradni úgy, hogy (szerinted) csak és kizárólag rossz élmények érnek egy adott időszakban. Féltékeny vagy az ismerőseidre? Ettől még normális vagy! Próbálj arra gondolni, hogy amennyire is halmoz sikert sikerre kedves barátod, te pont ott és még afölött fogsz tartani egyszer — remélhetőleg belátható időn belül! Addig is, ha meghívnak egy sörre…. fogadd el!

SÖR, BOR, PÁLINKA…

tumblr_m24cgacoaj1qj7j99o1_500

Hogy is van tovább? Most ne gondolj a másnapra? Ez az a buliszemlélet, amiből lassacskán kiöregszel. Mindenki esetében létezik valami alkoholfajta, amitől furábbnál furább teleportációkra, időutazásra (még a Doctor se kell ide!) — sokszor még (s ez aztán mulatságosnak egyáltalán nem nevezhető) az erkölcsi morál gyökeres pálfordulására is lehet figyelmes a jó helyen, s velünk ellentétben jó időben lévő igen tisztelt publikum. Az idő múlásával, a kellemetlen, poszt-kocsmatúrai családi ebédek után mélyen legbelül mindenkiben megszólal a hang, az éppen taccsra vágott szervezetünké, hogy talán elég volt a fékeveszett tivornyák sportszerű űzéséből. Mondanom se kell, hogy az elhatározás nagyjából a következő haverok általi telefonhívásig tart. Vagy legalább a vizsgaidőszak végéig.

DE. A felnőttlét elsajátításában igen hatalmas előrelépés ez a visszalépés, a „nem” szócska újratanulása. Fontos, hogy mindenki megismerje a saját határait, hogy meddig, mit és mennyit érdemes illetve, mikor már kitapasztaltuk limitjeinket, ki álljunk magunkért (hacsak nem szeretnénk újra és újra ugyanabban a gödörben ébredni – képletesen értve, még jó). Ez amennyire ciki is bizonyos korosztály körében, annyira menő igazából — szerintem. Érettséget jelent, ha valaki nem ócska, mondvacsinált kifogásokkal dobálózik, hogy mit miért nem szeretne éppen csinálni, hanem megmondja kerek perec, mi a helyzet.

KÖZÖSSÉGI [STALKER MODE: ON] MÉDIA

tumblr_me0rrjbIIL1rj0fw7o1_500

A 22-es csapdája. Melóhelyen elvárják sokszor, hogy legyen valami nyomod az internet útvesztőiben, azonban, ha a dekoltázsodról (aminek csodájára járnak a világ minden pontjáról – a közösségi oldalakon belül, persze) töltesz fel egy merészebb képet barátaid számára, hát, másnap lehetséges, hogy olyannyira találhatod magad kaszálva, mint a The Hour c. sorozatot a BBC-nél. Fucked up. Nem szabad túl messzire menni a képfeltöltésekkel, online kutakodásokkal (mindenki csinálja, ez a modern ember guilty pleasure-je), szellemesnek szánt szösszenetek posztolásával.

Még a FB-oldalad priváttá tétele sem old meg mindent: bizonyos vállalatok, cégek — egészen undorító módon — fizetnek ilyen-olyan felderítő osztagoknak, hogy a saját beosztottjaikat, embereiket csekkolják a közösségi oldalak kacskaringós adatmezein. Facebook pedig szíves örömest el-elajándékoz mindenféle infót, amit csak kérnek tőle, szóval jó, ha inkább résen maradunk…

KIREPÜLNI A SZÜLŐI FÉSZEKBŐL

tumblr_inline_ml12o4RXbD1qz4rgp

… ami azt jelenti, képes vagy elköltözni és egyedül élni. Lehet, hogy néha elég lehangoló hazamenni az üres lakásba, de azért valljuk be, meglehetősen király érzés is egyben, hogy te irányíthatod (nagyjából) az életed – ez a jóleső felelősség még magabiztosabbá tehet az idő múlásával. A szabad madár státusz és a magányos farkas közé való egyenlőségjel kitétele alól kibújhatunk, ha mondjuk felfedezzük, hogy két rántotta odakozmálása közben hangosan, cifrán káromkodhatunk és… akár egy szál fehérneműben rohangálhatunk úgy, hogy erről ismerőseink és családtagjaink mit sem sejtenek. Hát, benne van a pakliban, hogy megkattanunk az önfenntartás súlyától, de azért mocskosul euforikus érzés is a szülőktől függésnek búcsút inteni. All in all, a költözés érettségi faktorunk indikátora lehet.

ZÖLDSÉGEKET BESZÉLNI

tumblr_mnv7fl1Oau1s1t2qto1_400

Húszon innen még talán nem leszel rosszul a sok műkajától és a heti rendszerességgel elfogyasztott fagyós pizzától, de utána… csúnyán leépülhetsz a változatos, egészséges életmód aktív hiányától. True story. Au pairségem idején (ashteadi magány) a host mum akárhányszor kitette lábát a kacsalábon forgó palotából (abból, amit én oly’ szorgalmasan súroltam Hamupipőkeként) a kis pokolfajzatjaival, mindig kedvesen behajított számomra megközelítőleg öt darab 90 pennys Tesco Value pizzát a utility room fagyasztójába. El tudjátok képzelni, mennyire megörültem, mikor láttam, hogy két lehetőségem van: az éhenhalás vagy a fontok őrült pazarlása mindennemű angol kosztra. Tavaly márciusi repülőutamon (hazaköltözésemkor) megfogadtam, hogy soha többet pizza (1 év múlva: két pofára zabálom tovább a legextrémebb párosításokat).

Vissza a lényegre: egy idő után az orvosi rendelőben olyan szavakat hallasz majd egy mondatban, hogy „koleszterinszint”, „magas”, „elhalálozás”, „életmódváltás”, s a kötelező jelleggel bekövetkező parázási állapotot követően rohansz is a helyi piacra az organikus cuccokat áruló nénihez. Hazai termékek, 100%-os bizgentyűk, LifeTilt oldal böngészése (az ott olvasható sikersztorikon való hangos zokogás, majd a saját püffedt, gyurmatestedre való sandítás), első futócipő, maraton, Fighter’s Run, csalódás, kanapén való tespedés. Következő lépésként pedig (miután már mindent kipróbáltál természetesen) kialakul benned a hajlam, hogy a sarki újságosnál már automatikus üzemmódban szkennelj az olyan feliratok után, mint a „100 módszer, amivel 1500 kalóriától szabadulhatsz meg anélkül, hogy felkelnél a Breaking Bad évadzáró epizódja elől”, „Gyorskaja receptek, amik nagyon egészségesek, ugyanakkor isteniek”, így tovább. Jó ha mindenki tudja (most feltételezem, hogy miközben engem olvastok, egy szál brokkoli lóg ki a szátokból, amit előtte hummuszba tunkoltatok szorgosan), hogy az ilyesfajta lehozom-a-csillagokat-az-égről típusú, 90 napos nagy fogyásos jelenségek mind-mind a veszteteket okozhatják. Heló, plusz kilók, heló, flancos koporsó!

Ha mindezeken kívül még eszetekbe jut valami felnőttes dolog, írjatok, szóljatok hozzá, kövessetek és dobjatok egy mosolyt! Az élet szép! A felnőttség buli!

Advertisements

5 Comments

Filed under FUN.FUN.FUN., RÓLUNK

5 responses to “A FELNŐTTKORI FURCSASÁGOKRÓL MÉG EGYSZER

  1. emmyaist

    +1 felnőttes dolog: cinizmus. Nem számítok túl nagy szakértőnek a felnőttlét témájában (így 18 és fél évesen, az utolsó szóbeli érettségin innen), de személy szerint érettebbé válásom folyamatában fontos állomásnak tartom a pillanatot, amikor rájöttem, hogy egy cinikus barom vagyok, s úgy tudom, ezen az életszakaszon a legtöbben szintén átesnek (van, aki tovább se megy)?

    Irónia: miközben ezt írtam, a randomra rakott lejátszó jónak látta elindítani A felhők fölött mindig kék az ég c. örökzöldet (a Spamalot musicalből). Lehet, hogy mégis van remény.

    • ezt én is észrevettem saját magamon, hogy ahogy telnek az évek egyre inkább cinikussá válok… a végén aztán nehogy olyan morgó néniként végezzem, mint akik jellemzően verebekként tengődnek a falusi házak előtti padokon!:D

  2. Árpád

    Egy mosoly 🙂 mert jó volt!
    *Fagyasztott szemét vs. organikusan kukacos alma: kompenzálni szokta, úgy hogy összefőzöm őket. Mirelit zöldségek párolva + hentestől vett sertésnyak és már el is hessegettem a Rubint Réka bűntudatot.
    *most tettem le a cigit, személy szerint napi egy kiló sárgarépával igyekszem kompenzálni. A nők a munkahelyemen rögtön mondták, hogy Árpád, az nem ér semmit, ha csak natúrban eszed, csepegtess rá olajat, hogy kioldja belőle a béta karotint…. “Ö… ez csak pótcselekvés, majd elmúlik, különben sem lehet olajos kézzel gépelni” 🙂

    • emmyaist

      Az ember pedig azt hinné, hogy a gyomorsav is kioldja a béta karotint, nem? Mik vannak… 😀

    • Kémia faktos emlékeim előtörtek:) úgy emlékszem, a karotinok zsírban oldódnak (A, D, K, E vitaminok!, a béta-karotin pedig A-vitamin hatású vegyület]), hogy megkönnyítsük a (zsírban oldódó) vitaminok felszívódását, egy kis olajat/tejszínt hívhatunk segítségül konyhai ügyködésünk során!:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s