FIÚK ÉS LÁNYOK: BAJTÁRSAK, PAJTÁSOK


JEGYZET: A SCIENTIFICAMERICAN.COM oldalán botlottam bele (nem azért, mert direkt rákerestem a témára, ááá, neeem!) egy “Men and Women Can’t Be „Just Friends” című írásra, ennek nyomán írtam le a következőkben a téma kapcsán bennem forrongó gondolatok pusztító katasztrófáját.

„THE POSSIBILITY REMAINS THAT THIS IS APPARENTLY PLATONIC COEXISTENCE IS MERELY A FACADE, AN ELABORATE DANCE COVERING UP COUNTLESS SEXUAL IMPULSES BUBBLING JUST BENEATH THE SURFACE.”

tumblr_lo0s7vjez51qmxqgxo1_500

SZEXUÁLIS VISZONY/ISZONY?

A tanulmány szerint a heteroszexuális nők és férfiak pajtási-bajtársi viszonya a két nem gondolkodásmódja, ellentétes beidegződése miatt lehetetlen, s az ilyesfajta extráktól mentes kapcsolat erőltetése egy egészen kibogozhatatlan összevisszasághoz is vezethet akár. Nos, ezt sokunk valóban saját bőrén megsenyvedte már a történelem során — korábban elkövetett orbitális hibáinkból pedig igazán tanulhattunk volna. Nők a Vénuszról, férfiak a Marsról jöttek, szól a fáma. Ezért mi… azaz az emberiség – annak is leginkább nő része – örök kárhozatra ítéltetett, ezt pedig annyi meg annyi művész, énekes, költő és író belénk nevelhette volna (mi mondjuk nem szeretünk hallgatni másokra – úgyis jobban tudunk mindent alapon), hogy tényleg, most már csak magunkra vethetünk, ha mi a másik nemmel méltóztatunk mindenféle szexuális iszonytól, viszonytól és egyéb testnedvcserékkel tarkított, dúsított, mocskosul ártatlannak beállított, tiszta barátságot köttetni. Mindezek szerint – azt hiszem, bátran kijelenthetem mindannyiunk (főleg nőtársaim) nevében: THIS IS SCREWED UP ON SO MANY LEVELS.

Két ellenkező nemű barátsága esetén – a cikkben leírtak szerint – mindig ott a lehetősége, hogy előbb vagy utóbb kialakul valami plusz dolog, megjelenik a szikra, ami aztán tudjuk nagyon jól, hogy mihez vezethet (erdőtűzhöz: apró erdei állatkák fejvesztve menekülnek a helyszínről). A tanulmányban olvashatjuk, hogy az esetek többségében a férfiak azok, akik szexuális vonzódást éreznek haverinájuk iránt, míg a nők csak kedvesen pislognak és ugratják jó haverjukat mindenféle olyan hátsógondolat nélkül. Legnagyobb poén az egészben, hogy a férfiak sokszor úgy is érzékelik, ilyen-olyan vágyaik viszonzásra találhatnak nő barátaiknál. Ebből láthatjuk, hogy míg a férfiak túlbecsülik egy-egy barátság minőségét szexuális viszony jelzésére szolgáló csápjuk segítségével, úgy a nők „alulbecsülik” kapcsolatukat (és vonzóerejüket).

tumblr_lzt8grf6FM1qacxlfo1_500

Ritka kincs az ilyen barátság, mégis, amellett, hogy lehetséges (milyen meglepő, hogy nő létemre ezt az álláspontot képviselem), szükséges is a világról alkotott normális, stabil és kiegyensúlyozott szemlélet kialakításához. A férfiak és a nők egészen másképp látják az univerzum történéseit, a miértekre adott válaszaik is merőben különböznek, így hát egészen más módon reagálnak is számos szituációban. A világgal való interakciónkban tehát igencsak nagy segítségünkre lehet egy ellenkező nemű földlakó-kolléga.

BAJTÁRSAK

Majdnem mindannyiunknak van az életében olyasvalaki, akivel tökéletes párost alkotnak vagy alkottak egykor. Tökéletesen semleges töltetűt. Egészen addig a pontig működik is minden, míg:

(és a következők túl gyakran bekövetkeznek két barát életében)
A) Észrevesszük az említett pillanatig észrevehetetlent: legjobb ellenkező nemű barátunk kivételesen vonzó, intelligens, humoros és jó illatú. Miért is nem nyomjuk rá szánkat a nevezett személy pihe-puha ajkaira? Akár gyomorszájon is vághattak volna – az sem lenne különb érzés.
B) Valamiféle fura csillogást vélünk felfedezni társunk szemében. Kérlek. Csak ezt a csillogást ne. Tudjuk mit jelent, de azért tagadjuk, amíg lehet. Az idők végezetéig mondjuk.
[C) A fenti két lehetőség sajnos vagy nem sajnos egyszerre is fennállhat.]
Mindezek tudatában feltehetjük a kérdést (ha már más eshetőség nem létezik):
Mi, fiúk és lányok, lehetünk CSAK barátok?

tumblr_lzgngm3WEp1rnm9bgo1_500

A tapasztalatok azt mutatják, hogy két személy (az ellenkező nemből) egészen addig lehetnek igazi barátok, míg nem jön el valamelyik fél számára az a valaki, a „l é l e k t á r s” (a blog szerzője szkeptikusan áll a témához… ja), aki aztán szépen lassan, csendben, észrevétlenül elmossa az addig megrendíthetetlen(nek hitt) barátságot – jó, ha nem is elmossa, de elhalványítja azt. A szerelembeesés korának beköszöntével egyfajta természetes távolságtartás ereszkedik — amolyan berlini falként (átmászható, de azért mégse) — a barátok egykor vidám, vicces piszkálódásoktól semmiképp sem mentes atmoszférájába.

Ettől a ponttól kezdve pedig az egyik fél (a magány posványában hempergő) joggal érezheti magát helyettesítettnek, félrehajítottnak, legjobb esetben pedig csak elhanyagoltnak. Az addig minden hátsó gondolat nélküli (és most igyekszem nem visszagondolni a pszichológusok bölcsességeire, a tudomány törvényeire), hétköznapi baráti szokások már nem lesznek okésok, mint amilyenek amúgy voltak. Például nem fetrengünk összevissza együtt. Egy ágyban. Nem eszünk egymás tányérjából. Olyan intim információkat pedig pláne nem osztunk meg a barátunkkal, hogy miféle dolgokat álmodtunk össze a másikról (mondjuk ez egy egészséges barátságban amúgy sem valami okos dolog szerintem – azokat az álmokat sokkal okosabb elhallgatni, mélyen eltemetni magunkban, máskülönben még az A) vagy B) pont környékére lyukadunk ki – awkward).

large

Ártatlansággal szentesített testvéri (tényleg az?) rokonszenvünk gyakorlásának búcsút is inthetünk – amit, ha kell (márpedig kell, semmi szokatlan nincs benne), meg is gyászolunk. Apróbetűs résznek is beillene, amit most mondani fogok, de azt hiszem, mindannyiunkért kötelességem elárulni valamit, ami talán segíthet (ha nem ronthat) helyzetünkön: vagyunk, vannak olyanok, akik eljutottak már-már arra a pontra, ahol illedelmesen, hűen önmagukhoz be merik vallani, hogy a barátságot szíves örömest átbillentenék (átbillentették volna) egy másik szintre. Azonban, a félelem, mint olyan, mindig ott lebeg az ember közelében, ráereszkedik, belevájja méregtől átitatott fogát a lélekbe, aminek eredményeképp inkább struccpolitikát folytatunk majd egy-egy váratlan érzéssel való szembesülésekor. Ez jellemző lehet tinikre, fiatal felnőttekre és idősebbekre egyaránt. Ilyen az emberi természet, mi így viselkedünk, mert ez az elfogadott, nem pedig az, hogy (leginkább a nők nevében beszélnék, mivel – őszintén szólva – hiába elterjedt az a szemlélet, hogy a férfiak egyszerűek, számomra körülbelül olyan szinten vannak, mint egy közepesen nehéz matekpélda, erre a tárgyra vonatkozó tehetségtelenségem pedig messze földön híres) őszinték legyünk másokkal vagy ami meg még fontosabb lenne: magunkkal.

Nyilván mindenki a másik boldogságát kívánja, de azért ne feledjük, hogy emberek vagyunk, esendő lények, akik olykor igen visszataszító féltékenységről és önzőségről tehetnek tanúbizonyságot a világmindenség színe előtt; fel is teszek egynéhány kérdést mindannyiunk (így beleértve saját magamat is) számára:

tumblr_m0i8dvN1gv1qam88po1_500

…mit is kezdjünk nyomorult érzéseinkkel; honnan is jönnek a pillangók és merre tartanak? Miért szükséges, miért kell ugyanazokat a köröket lefutnunk sokszor hónapok, évek elteltével is, miért nem tanulunk a nemből, abból hogy bármennyire is szeretjük a másikat, azon a pályán nem vagyunk kompatibilisek? Ha el is fogadjuk, hogy nem, a „mi” sosem működhet ilyen és olyan okoknál fogva, miért van az, hogy bármennyire is tudjuk és lezártuk az ügyet, bizonyos idő elteltével ugyanúgy sajogni tud racionálisnak gondolt, hitt döntésünk nyoma?

Talán a legjobb megoldás, a legbölcsebb dolog az lenne, hogy amint valami pluszt gondolunk bele a történésekbe, amint valami ijesztőt érzünk, amint meggyőződésünk, hogy baj van, kitálalunk – igen, tudom, ki szeret sebezhetőnek mutatkozni, főleg úgy, hogy még manapság a nők körében sem divat ez, a társadalom által (tehát általunk!) gyengeségnek titulált magatartásforma. El kell fogadnunk a tényt, amin valóban képtelenség változtatni, hogy van, ha ugrunk egyet, a kerítés valamely oldalán találhatjuk majd magunkat – ezen vagy épp a másikon, lényegtelen. De legalább nem rágcsáljuk a szánkat tovább.
Gondoljunk csak bele, nagy robajjal berontani a templomba (egy esküvő kellős közepén!) csak a filmekben sülhet el igazán jól…

Advertisements

8 Comments

Filed under RÓLUNK, TÚLKOMPLIKÁL

8 responses to “FIÚK ÉS LÁNYOK: BAJTÁRSAK, PAJTÁSOK

  1. doragon

    Tapasztalatom szerint őszinte, semmitnemvárokelcserébe-féle barátság nő és férfi között nem létezik. Mindig van valamiféle “haszon” a dologban az egyik, ha nem mindkét fél számára. Még ha halványan is, de ott húzódik az ún. barátság szálai közt. Szeretném azt hinni, hogy ezek csak szélsőséges előfordulások, de egyelőre nincs konkrét bizonyítékom, hogy ezen állítást alátámasszam. Egy (szerelmi-szexuális) kapcsolathoz viszont (úgy gondolom) elengedhetetlen, hogy a másik félben barátra is leljünk – a szeretői “szerepe” mellett, párhuzamosan -, s lehetőleg ő is ugyanígy érezzen felénk.

    • Igazából amennyire próbálok hinni a fiú-lány barátságban, annyira “rosszak” a tapasztalataim ezen a téren. Barátsággal könnyen kialakulhat valami más. Szkeptikus vagyok. Fiúkkal én csak a haveri viszonyt tudom ápolni, a barátit… nemigen. Van egy bizonyos határ, távolságtartás bennem, mert valahogy mindig úgy gondolom, hogy nem szeretném ennél jobban megbolygatni az életem. 🙂 Mindezek ellenére rengeteg haverom van (ellenkező nemű), akikkel lehet, hogy volt valami plusz dolog egykor a levegőben, de megbeszéltük, s azóta pedig jó bajtársak vagyunk. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy ha fütyülnék egyet, nem rohannának hozzám… vagyis van egy ilyen érzésem, hogy ez a haveri viszony elég ingatag lábakon áll. Ettől független szeretem őket. Barátként!

  2. J.

    Láttuk már az orgazmust a művészethez vezetni, miért ne vezethetne a bajtársiassághoz?

    • Lehet, hogy feminista vagyok, de azért nem tagadom le (mert nem látom értelmét), hogy a férfiak és a nők gondolkodásmódja cseppet különbözik. A nők hajlamosak jobban kötődni a partnereikhez (kivételek természetesen vannak). Szerintem. A romantikus érzelmek kialakulása (a másik iránt) pedig elég nagy gubanchoz vezethet. Ha a másik fél csupán az extra szolgáltatást nyújtó barátnak címkéz fel bennünket, az nem hiszem, hogy ideális baráti viszony. Én úgy vagyok vele (ha érdekel), hogy amíg a legjobb haverinámmal nem gabalyodom össze, addig az ellenkező nemű haverjaimért sem teszek semmi plusz dolgot. Mert barátok vagyunk. Extrák nélkül.

  3. J.

    Minden út Rómába vezet, Reni, még az ilyen-olyan “izmusok” útja is… vagy éppen sehová. A “barát” egy ritka faj amit általában össze szoktak keverni a “haverral” mind az első árulásig. Ha egyszer lesz igazi fiú barátod és nem vagy külsőleg undorító, ő pedig nem gay, akkor így is úgy is lesz szexuális ármyalata a kapcsolatnak, nem kell ehhez ágyba bújni. Az ágybabújás akár előnyt is jelentjet, mert csökkenteni fogja a nemi vágy feszültségét. Nem lehet egyszerre szerelmesek és barátok lenni, de szeretők és barátok igen. Amúgy ezeket a dolgokat mindenki igazán csak a saját bőrén tanulja meg, nincs sok értelme előre filózni rajta.

    • Elolvastad a korábbi hozzászólásaimat?:) Kérlek, ne nézz naiv lánykának, van tapasztalatom a fiú-lány kapcsolatok terén. Görgess feljebb picivel, ott a válaszom.

      • J.

        Igazad van. A lányoknak mindig igazuk van 🙂

      • Ez marhaság! 🙂 Miért lenne nekünk mindig igazunk? Én korántsem vagyok olyan, aki a saját gondolatait, véleményét akarja másra “tukmálni”. Ne érts félre, légy szíves! Csak annyit mondtam, hogy olvasd vissza a hozzászólásomat, amiben leírtam, hogy a fiú-lány barátsággal szemben szkeptikus vagyok… Karinthy is megmondta: “Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s