A NYAFOGÁS MŰVÉSZETE – MERT ÚGYSEM TUDJUK MEGÁLLNI


Senki sem csípi az állandó „nyafogókat”. Tudjátok, azokat, akiknek sokszor be sem áll a szájuk; szinte folyamatosan, megszakíthatatlanul, kikerülhetetlenül árad a környezetünkből felénk hömpölygő panaszáradat, melybe egészen hamar bele lehet fulladni, fáradni, fásulni.

tumblr_mhzo4iZNVr1ram2ngo1_500

Nem tagadhatjuk azonban, hogy mi magunk is szeretjük néha jártatni a szánkat mindenféléről, panaszkodni az időjárásról, melóról, vizsgaidőszakról, arról, hogy a lépcsőházban bunkók a szomszédok, a piacról jövő nénikről, akik hatalmas pakkjaikkal mindenképp fel akarják fúrni magukat a dugig tömött buszra, stb. Világfájdalmát senki sem szívesen rejti véka alá, mikor már túlcsordulnak az érzelmek és indulatok: mi magunk pont annyira vagyunk picsogók sokszor, mint ők (görbülő szájú, morcos nénik, barátok, haverok, családtagok), akik egyéni (kicsinyes/valós) ügyes-bajos dolgaikkal traktálnak bennünket.

CONE OF WHINING

Mint számos kellemetlen dolog a világon, a bennünk felhalmozódó, egy idő után szinte a mellkasunkat szétfeszítő feszültségre is igaz, hogy jobb kint, mint bent. Attól, hogy mi nagy kegyesen megkíméljük az ismerősünket attól, hogy legújabb idegölő problémánkkal szórakoztassuk szerencsétlent, sokkal bölcsebb megosztani valakivel (de nem akárkivel: olyan személlyel, akiről tudjuk, hogy normális és extrém körülmények között is tolerálja a különféle marhaságainkat – egyszer, esetleg kétszer baráti pofonnal (segítő szándékkal!) helyrebillentve minket) a bajunkat.

tumblr_mf79w3IWxd1roqv59o1_500

A saját magukat emésztők táborát erősítő egyéneknek üzenném, hogy attól, mert ők képtelenek a sírásra, nem azt jelenti, hogy baromi erősek vagy az átlagnál gyengébbek, az már sokkal valószínűbb, hogy attól, mert épp nem beszélnek senkinek a napi rossz dolgokról (amiktől aztán betelik egyszer úgyis az a bizonyos pohár), nemhogy megszűnne magától a baj (legyen az bármilyen nemű), a probléma gyökerétől indulva alattomosan, lassan, észrevétlenül elfeketíti lelkivilágunkat, s egyszer csak feleszmélünk, hogy a frusztrációgombolyag már nem is belül van: mi magunk a feltornyosult, rothadó gondok trónján csücsülünk jogarral és országalmával a kezünk ügyében.

EGY FANCSALI ARCOK NÉLKÜLI VILÁG

Nem tudom, ki hallott már róla, de létezik egy „A Complaint Free World” nevű kezdeményezés , melynek célja már nevében is ott van, de angolul nem tudók kedvéért csak körülírnám, mert úgy fair: egy olyan programról van szó, melyhez csatlakozva 21 napot kell kibírni mindenféle fancsali arc és aggodalmaskodás, panaszkodás nélkül.

tumblr_mgi22tmnXr1rwponxo1_500

Hogy ez jó dolog vagy sem, nem tudom; én úgy tartom, hogy a kimondatlan dolgok meg tudják mérgezni az emberi létet éppen eléggé ahhoz, hogy egy elhallgatott „nem volt tejföl a boltban”-tól eljussunk valami hatalmas erőhöz, ami be tudja szippantani oly mértékben az embert, hogy huszonévesen, mikor talán felébred, körbenéz, s azt látja maga körül, hogy nincsen semmi, csak üresség, azontúl meg egy barát 2000 km-rel odébb. Nem túl vonzó jövő, de ez is megelőzhető, csak kell a prevenció. Néha ugyan jó dolog csak fetrengeni a saját frusztrációnk parazsában, közben pedig lassacskán felismerni, micsoda triviális dolgokon akadtunk fenn korábban, amik egyenes utat biztosítottak számunkra a mérgező, évekig tartó aggodalmaskodáshoz; azonban mikor ezen a ponton túlesünk, már nem lesz semmi, ami tovább bosszanthatna minket, csak a felismerés tisztaságát érezzük ezentúl, azt, hogy nyugalom van és csend, nem zúg tovább a fejünk a sok „mi lett volna, ha”– kérdésözöntől, már nem fulladunk bele a kombinálásba, mert már nincs mit túlaggódni. Sőt, még az is előfordulhat, hogy egy halovány mosolyt is megeresztünk a világ felé. A világnak — ami nem is olyan borzalmas, mint amilyennek első ránézésre látszik.

NYAFOGÁS: MERT NEM ÉRDEMES MEGÁLLNI

Rendkívül sokszor megkapom azt a kérdést, hogy mi a fenének hallgatok meg másokat, mikor azok a személyek, akik általában tanácsért fordulnak hozzám, csak akkor keresnek (kizárólag akkor), ha kell nekik valami, ha bajuk van, ha szomorúak, ha elhagyta őket a barátjuk, nem tudják, merre tanuljanak tovább, stb. Nos, igen, ők azok a személyek, akiknek gyanítom, eszük ágában sincs megkérdezni sosem, hogy én hogy vagyok, mi van velem, hogy érzem magam, mi jár a fejemben (ha megkérdezik is a fentebb felsoroltak közül valamelyiket, akkor is csupán a formalitásért teszik, nem őszinte érdeklődésből, puszta kedvességből – ami nagyon hiányzik amúgy).

Köszönöm szépen, attól, hogy vannak közömbös emberek, én nem szeretnék semmiképp sem közéjük tartozni. Ezért törődöm. Mert tudom, mennyit számít elmondani azt, ami éppen bánt, mennyire jó dolog csak úgy kiadni magamból mindent, ami miatt addig minden reggel plafonra szegezett üres tekintettel keltem fel. Jó érzés meghallgatva lenni, jó érzés meghallgatni másokat a tudattal, hogy ezzel segíthetek legalább, ha mással nem is.

Ha valakivel megosztanád a ma reggel vagy évekkel ezelőtt téged ért akármit, azzal te semmilyen szempontból nem válsz gyengévé, sőt, szerény véleményem szerint egészen meglepő karakterfejlődésen is eshetsz át – de csak akkor, ha a megfelelő embereket tünteted ki a panaszkodás művészetének gyakorlásával. Tegyük fel, hogy mondjuk az egyik családtagodról áradozol (és nem éppen a legpozitívabb értelemben véve) az egyik barátodnak, aki – már ha a jó személlyel osztod meg kétségeid és frusztrációd! – valószínűleg emlékeztetni fog arra az apróságra, hogy bármennyire is bántott meg téged (saját meglátásod, egyéni skálád szerint) a szeretett családtag, ő csak és kizárólag a javadat akarja, azt szeretné, hogy boldog lennél. Ez az, ami segít felismerni azt (és feleszmélni a pillanatnyi tömör „gyűlöletből” is), hogy nem csak egyetlen ecsetvonást érdemes nézni a világból, a problémákból és különböző dolgokból, hanem épp azzal juthatsz megoldásra és dűlőre, ha az egészet igyekszel nézni, vizslatni, vizsgálni. Így fejlődhetsz a jó irányba.

MERT „DE” NÉLKÜL NEM LÉTEZIK SEMMI

Legeslegfontosabb, amit jó, ha eszedbe vésel: bölcs dolog kontrollálni a belső feszültség levezetésére való „panaszkodást”. Ha nem figyelsz eléggé másokra, ha csak elvárod az empátiát és toleranciát, viszont te magad visszautasítod ezen tulajdonságok gyakorlását, esetleg a közömböset játszod, jól vigyázz, mert ami a te megkönnyebbülésedet hozhatja, az más számára felérhet egy lelki bombával, ami egyszer bizonyosan bumerángként csaphat vissza feléd. Amíg megvan a moderáció, addig a nyafogósdi egészen jó, felszabadító hatással lehet mindannyiunkra.

Gyakran betérsz a Cone of Whining sarkára?

 

Források:

http://www.acomplaintfreeworld.org

http://www.wtffunfact.com

http://www.geminirain.tumblr.com

http://www.ak0pliku.tumblr.com

Advertisements

Leave a comment

Filed under RÓLUNK, TÚLKOMPLIKÁL

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s