21. SZÁZAD: EGY IDEGEN GENERÁCIÓ KORA


tumblr_m28z38C4j11qcno1xo1_500

Bár lenne pontos definícióm arra, hogy mit jelent az „érettség” – de talán nincs is rá megfelelő meghatározás, így pedig lehetséges, hogy teljesen értelmetlen és felesleges azon agyalni, hogy a ’80-as évek vége felé születtek és a ’90-es eleje gyermekei (nevezhetnénk őket/magunkat a Cartoon Network generációjának) mennyire „más tészták” a mai tinikhez képest.

Igen, a mai poszt valamilyen szinten rólunk és róluk fog szólni, bármennyire is tűnhet „lerágott” csontnak, „hipszter” témafejtegetésnek a következő bejegyzés.

Hogy ma mit jelent gyereknek, tininek lenni, nos, azt biztosra nem tudom, de valahol mélyen, legbelül hiszem, hogy egészen más az internetnek és a (közösségi) médiának köszönhetően: minden, amit a világon el lehet képzelni, ott van a fiatalok közvetlen közelében, egy kattintásnyira, egyetlen okostelefon-alkalmazásnyira, tweetnyire. Ennek köszönhetően pedig jogos a kérdés, hogy vajon mi, már görbülő hátú (irónián kívül – a kisiskoláskori táskacipelés megtette a hatását, többségünk ma is nyögi az akkori hátunkra nehezedő kilókat) huszonévesek mennyiben különbözünk tőlük, hiszen valamilyen szinten mi magunk is részesei voltunk tizenéves korunktól kezdve ennek a változásnak (mi voltunk, vagyunk a változás?).

Egy hatalmas fordulatnak lehettünk tanúi azzal, hogy jött a rendszerváltás (itt nem feltétlen arra a bizonyos ’89-esre gondolok), a mobiltelefon (téglafon), a családi számítógép (ugyan még messze nem volt elterjedt a délutántól késő estig tartó pötyögés), paint – ezt megunva pedig az internet, a chatszobák világa… és még ugyancsak messze voltunk a Facebooktól, Twittertől – a cyberbullying pedig tökéletesen ismeretlen fogalom volt még akkor, a 2000-es évek elején.

Megfordult a fejemben, hogy írjak arról, mennyire gonoszak tudnak egymással lenni a gyerekek – vajon honnan jön az a pusztító kegyetlenség, amivel a tőlünk valamiben eltérő, különböző egyén egy korszakát (nem mondom, hogy életét, de azért hadd tisztázzam, hogy igenis kihatással lehet a későbbiekre a gyerekkori „csúfolódás”)… Hiszem, hogy mindenki eredendően jó (bármennyire is hangzik cukormázasnak ez – ha úgy tetszik, képzeljetek ide szivárványt, csillogó unikornist). Megtanuljuk, mi a sötétség. Eleinte még ugyan fogalmunk sincs az egészről, puszta viccelődésként fogjuk fel azt, hogy az ovitársunk bőg azon, hogy széttapossuk a kedvenc játékát, de utána pedig mi magunk rettenünk vissza (ami szintén nem tudatos), azon, hogy az általunk terrorizált egyén ellenünk támad vérbenforgó szemekkel; azt pedig meg sem említettem, hogy állandó jelleggel kérőjelezzük meg mások faji, vallási, szexuális, stb. hovatartozását…

Úgy gondoltam, okosabb nem a „bezzeg az én időmben…” frázissal kezdeni a fiatalság (züllés az, aminek az utcára kipillantva tanúja lehetünk? egyre csak „elkorcsosulnak” tinik? – nem gondolom, hogy erről van szó) magasröptű gondolatmorzsákkal való sárdobálását, ezért szeretném először empátiámat kifejezni felétek, kedves gimisek, középsulisok, éppen júniusban végző 8.-osok, tinik, gyerekek, akik majd egyszer (hamarosan!) ti is megtapasztaljátok saját bőrötökön a társadalom bilétáinak széles skáláját.

Sajnállak benneteket, mert ti egy olyan világban nőttök fel, ahol a külsőségeknek olyan nagyon meg kell felelni – ez a kényszer (nevezzük ezt mindent elérő polipkarnak, médiának) akkora nyomást gyakorol a még törékeny (igen-igen, az, még akkor is, ha olyan felnőttnek és önállónak érzitek magatokat) vállaitokra, hogy majd’ összeroppantok alatta. Nem vagyok ám sokkal idősebb nálatok, de mégis azt vettem észre — saját emlékeimben való kotorászásom alkalmával–, hogy nekem talán ennyire még (és itt elég tragikásan fogalmaznék) nem volt teher az élet.

Idősebbnek látszani és félrehajítani a gyerekkor felhőtlen nyugalmát bármennyire is tűnik tizenévesen vonzónak, nem az. Mégis, mintha ez egyfajta kikerülhetetlen dolog lenne, valamilyen földöntúli szükség a túléléshez.

Íratlan szabály, hogy aki nem lelhető fel a világháló valamelyik sarkában, az nem létezik. Nos, szerencsére ti, 21. századi tinik, nagyon is jól tudjátok ezt: már az anyatejjel magatokba szívtátok a tudást, a modernkori társadalmi szabályrendszer alappilléreit ismeritek, így abszolút nincs mit csodálkozni azon, hogy a szabadban futkározás helyett ti ebben a pillanatban azon tépelődtök, melyik új profilképet állítsátok be magatoknak facebookon, amin elég csinosnak tűntök az ezres nagyságrendű ismeretlen számára, akiket random bejelöltetek még korábban.

Csak remélni tudom, hogy a dolgokat, amiket most tesztek, kedves tinik és gyerekek, felnőttként majd nem bánjátok nagyon, s bízom benne, hogy a ti gyerekeitek (és a mieink – de itt nem a saját nevemben beszélek) nem fognak állandó rettegésben élni, hogy netán alulmaradnak a társadalom által diktált to-do list teljesítésében.

Advertisements

Leave a comment

Filed under RÓLUNK, TÁRSADALOM

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s