3 NYOMÓS OK, AMIÉRT ÉRDEMES FUTNI


Valamikor tavaly márciusban (hazaköltözésem után) kezdtem el igazán komolyan venni a rendszeres sportolást, az egészséges életmódot — Helen brit műkajáinak eredményeképp a popóm mérete jelentős mértékben terebélyesedett az ashteadi magányban (a sajátos angol konyha mellett még az esti órákban is sokszor jutalmaztam meg magam valami aprócska treattel a lelkecském ápolására).

Meg persze a depresszióm is hatványozódott, nem csak a hátsóm monumentalitása, de erről már annyit írtam szerintem, hogy tök felesleges századjára is ezen keseregnem ország-világnak. Előre nézni, nem hátra.

Szóval a sport meg a futás…

Az angliai vidéken is megtapasztaltam, milyen is az, mikor a futástól az ember tüdeje velőtrázóan sír az oxigénért (vonat után szedtem lábaimat igazán, de az is megesett, hogy Londonban a metró hangja hallatán picit gyorsítottam a komótos cammogás iramán, de szigorúan csak annyira, hogy még véletlenül se legyen olyan nagyon megerőltető az a gyorsított séta).

Ez a rohanós élet nem volt már akkor sem újdonság — természetesen a „rózsás” testnevelésórák is tettek róla, hogy az agyamba égjen minden egyes rettegéssel teli, 1. órabeli négyszáz méteres sprint élménye (EGYES!).

Hülye gondolta volna, hogy én még egyszer (ebben az életben) sportszerkóba bújtatom habtestem minden négyzetcentijét, de aztán a sors útjai ugyebár kifürkészhetetlenek, így talán annyira nem is meglepő az, hogy felkaptam azt a bizonyos korallszínű nyúlcipőt, hogy én biza futni fogok, akár a szél.

Kifele a világból (akkor valóban így gondoltam, minden éjjel rémálmaim voltak Helennel, meg az ördög fattyaival, a M&S-es sausage-dzsal, ashteadi magánnyal).

Félreértés ne essék, nem azért kínzom testem az intenzív sprint okozta fájdalommal, hogy majd így nézzek ki:

Tudom, hogy ezt az eredményt csak egy csapat tehetséges plasztikai sebész segítségével érhetném el… és még Dagobert bácsi segítségét is igénybe kellene vennem.

Akkor meg minek ez a nagy hajcihő?

Mert sosem lehet tudni.

1. A Doctor bármikor feltűnhet a Tardisszal, ha pedig Dalekok elől kellene menekülnöm, nem feltétlen lenne szerencsés vaskos csülkökkel másznom, pár pillanat után kifulladva kegyelemért könyörögnöm.

2. Ha majd híres író Benedict Cumberbatch felesége leszek, nyilván a napirendem alapját fogja képezni nem kívánt fotósok elől való rohanás.

3. Meggyőződésem, hogy ami késik, nem múlik, s ez a zombi apokalipszisre is igaz. Ha most elkezditek az edzést velem együtt, esetleg lehetnénk majd egy csapatban a zombik elleni küzdelemben. Egységben az erő.

És egy aprócska hír a bejegyzés végére:: azért maradoztam el a bejegyzéseimmel, mert nagyon lelkesen és keményen pötyögtem az első cikkeimet a Phenomenon számára. Igen, ezért. Bocsánat. 🙂

Advertisements

Leave a comment

Filed under A HÉT VALLOMÁSA, FUN.FUN.FUN.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s