KÜLÖNÖS ESET


A lány felpattant a buszra, ami visszafele vitte volna, oda, ahonnan még délután jött; lehuppant az első ülésre, amit csak meglátott, majd fújt egy nagyot.

Ahogyan ott ült, futólag körbepillantott az amúgy szokatlanul üres járaton, s egy hirtelen ötlettől és érzéstől vezérelve azon kapta magát, hogy a buszról lepattanva már a térre vezető lépcsőn rohan le, levegőért kapkodva. Sietett, s minden egyes lépét heves szívdobbanás kísérte, vagy az ütemet követve tette egyik lábát, a jobbat a bal után, majd a balt a jobb után, s így tovább, míg oda nem ért a villamoshoz, amivel egy fél órája érkezett meg oda, az őrület helyszínére. Nem tudta, pontosan hova, merre tart, így csak ténfergett és botladozott összevissza… Egyik pillanatban szemmel láthatólag nem érdekelte különösebben semmi, a következőben pedig már oxigénért sírt a tüdeje, zokogásba hajlott minden egyes szúrós lélegzetvétele.

Az épületek a naplemente színeit már rég ledobták magukról (hálátlanul), hogy mesterséges fényben fürdőzhessenek inkább, a kivilágított lámpák sárgásbarna tónusában.

Hogy pontosan mi történt, azt nem tudom, így inkább csak további feltételezésekbe bocsátkozhatom – előre is elnézést a sok butaságért, amit a következőkben összehordok.

Korábban minden másnak tűnt, nem is gondoltam volna a történések előtt nagyjából harminc perccel, miféle átváltozásnak leszek tanúja én, a helyszínen lévő szűk harminc emberrel egyetemben, akik tulajdonképp nem is törődtek a körülöttük zajló eseményekkel, változásokkal, melyek valakinek akkor és ott az egész Univerzumot jelentették, s ez volt talán az igazi tragédia.

(Mert ezt másképp értelmezni semmiképp sem lehet, átváltozás volt az, a legördögibb, legborzasztóbb, egy világ összeomlása és megsemmisülése.)

Néha-néha találkozott a tekintetünk, de olyankor mindig óvatosan elkaptam a fejem, gondolván, sosem lehet tudni, mire lehet képes olyasmi állapotban egy emberi lény, aki éppen megőrült, vagyis csak gondolom, hogy megőrült, hisz ott volt az a furcsa szikra a szemében, ami annyira nagyon megrémisztett, egészen csontomig hatolt a félelem a szokatlan tekintete láttán, de az is lehet, mindezt beképzeltem.

Advertisements

Leave a comment

Filed under TÚLKOMPLIKÁL

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s