AZ ÚJ GRINCS


Jön a karácsony. Hull a hó, mézeskalácsot sütünk, fázik Micimackó, szeretet ünnepe, satöbbi, közhelyes baromságok. Egy valami tetszik nekem igazán: az üveg bor, amit egy órája a Tescoban tettem magamévá. Úgy értem, vettem.

Van egy kedves barátom, aki mindenféle széppel és jóval igyekezett (volna) a sötét hangulatomba némi fényt csempészni, azonban én olyan módon lehurrogtam, hogy azóta sem reagált semmit. Nem csodálom. Igazából, azt kell mondjam, én vagyok az új Grincs.

Ha nem hiszitek, járjatok utána magatok! Egy üzenet, figyelmes telefonhívás, invitálás valami hatalmas, fergeteges buliba, gyerekek angyali mosolya, hogy adjam nekik a kezemben lévő lufit… még mit nem. Visszautasítok, elutasítok, megsértek és rendíthetetlenül kegyetlenkedem mindenkivel, aki csak picit is “utamba áll”. Mi marad? Semmi: görbülő száj, könnyek és sértődött pillantások.

Két napja egy barátom hívott fel nagy dilemmájával: van egy lány, történetesen a barátnője, akivel már egészen régóta együtt vannak. Nos, a srác úgy gondolta, talán megkérdi a lány kezét. Felhívott a félnótás (azért hívom így, mert ugyan, ki az az épeszű, aki manapság letáborozna egy nő mellett?), hogy kikérje a véleményem. A beszélgetés valahogy így hangzott:

Ő: Feleségül szeretném venni. (vágyakozva)

Én: Igen… (kételkedés és szánalom)

Ő: Megkérem a kezét. (határozott)

Én: … (…)

Ő: Szerinted? (őszinte érdeklődés)

Én: Rajta. (kissé unottan, kissé kétségbeesve, félve, hogy elment a barátom esze)

Ő: Lehet, nem kéne. (elbizonytalanodik)

Én: Ne kérd meg. Dobni fog. (ha hosszú lenne a haja, most szórakozottan birizgálna egy tincset)

Ő: De. Azt hiszem, így helyes. Szeretem. Viszont mi van akkor, ha szánni fog? Mi van, ha nem is akar velem lenni, mégis igent mond? (totális őrület)

Én: Meg fog utálni. (ingerült)

Ő: Felejtsd el. Nem kérem meg a kezét. Rossz ötlet. (legörbülő száj, megköszörüli a torkát)

Én: Helyes. (megdönthetetlen határozottság)

(…)

Én: Vedd el. Ő is akarja. (lelkesen csilingel hangja)

Ő: Nem, igazad van, nincs értelme. Valószínűleg csak szánalomból van velem. Nincs értelme… szakítok vele. (teljes letargia)

Én: És hogy vagy mostanság? (boldog és örömteli)

——

Egy e-mailt pillantottam meg tegnap a postaládámban, amiben egy lány kérte segítségem, hogy ugyan, adjak már neki egy-két párkapcsolati tanácsot, mert olyan okosnak, bölcsnek és tapasztaltnak tűnök a cikkeim alapján.

Problémája az volt (feltételezem, már csak volt), hogy a szívszerelme megnősült, viszont továbbra is igényt tartott a pasas az összetört leányzó odaadó rajongására… És itt a válaszom:

“A srác csak játszadozik. Hülyét csinál belőled. Teljesen egyértelmű.

Ha továbbra is áltatod magad, hogy talán egyszer egymáséi lehettek
valamikor, tönkremész az álmodozásban. Teljesen. Egy romhalmaz leszel.
Ha “kilépsz”, van esélyed a boldogságra. Ha kilépsz, azzal saját
magadnak teszel jót. Az önbecsülésednek. Borzasztó nehéz lesz.
Nehezebb, mint az első opció, eleinte.

Több lehetőséget nem látok, csak ezt a kettőt. Mész vagy maradsz ebben
a mocsárban; egy biztos: ha hagyod, hogy húzzon még a mélybe, akkor
ott is maradsz örökre.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom neked, de tényleg nem látom értelmét
a biztatásnak és az ámításnak.

Kitartás!”

BOLDOG KARÁCSONYT!

Advertisements

Leave a comment

Filed under FUN.FUN.FUN.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s