EZ TÖRTÉNT


Eredetileg a hupikék Tardis-tortáról szerettem volna írni, csak azért, hogy legyen valami vicces is a blogban, de neeeem, megint közbeszólt a sérült kis lelkivilágom, mert igen, nekem ilyen a természetem, elviselhetetlen még számomra is; gondolom, sokan nem is értitek, hogy egy hozzám hasonló érzelmi nyomorék hogyan képes egyáltalán felkelni minden reggel és tükörbe nézni (erre igen nehezen veszem rá magam amúgy) – és ez az a pont, ahol lehet, kiléptek, főleg, ha tovább olvassátok a szenvedős posztomat.

Kedves grafomán lány, megint mi bántott meg téged ennyire, hogy ismét kényszert érzel arra, hogy depresszív bejegyzéssel örvendeztesd meg a világhálót?

Korábban már említettem, hogy van egy rovatom (de minek) egy online magazinnál, ahova rendszeresen (mostanság elég ritkán) posztolgatok mindenfélét, többnyire szemetet, vannak, akiknek tetszik (szerintem csak úgy mondják), vannak, akik gyökérnek tartanak. Retardáltnak. Van benne valami.

Itt olvashatjátok azt a “kritikát”, ami annyira betett: “az, hogy neked nem jött be az egyetem,sem az élet attól nem mindenki szarszemét alaki.mekkora gyökér vagy,úristen.aki szép az hülye s haljon meg?sajnálom,hogy sem okos,sem szép nem lettél… nekem nem ingem,de ettől még szánalmas,hogy egy eddig általam színvonalasnak tartott oldalra ilyeneket kiraknak…”

Tudni kell, hogy én bírom a kritikát, ha az értelmesen, vállalható stílusban van megfogalmazva. De ezek… amiket kapok az utóbbi időben nem tesznek jót nekem. Nem viselem jól az ilyen támadásokat.

Nehéz időszakom van, most nem tudom kezelni a helyzetet, ennyi. Nem hiányzik nekem, hogy minden nap szembesítsenek azzal, amivel már amúgy is tisztában vagyok. Minden egyes nap szembeköpöm magam, de nincs szükségem rá, hogy mások is emlékeztessenek, hogy csődöt mondtam az élet számos területén.

Mégis, sokan egyenesen kötelességüknek érzik, hogy még jobban földbe tiporjanak, ezt pedig nem tudom megérteni. Vétettem valamit az emberiség ellen, hogy a véleményemet el mertem/merem mondani (ha még csak írásban is) az engem érdeklő problémákról? Inkább értékeljétek már, könyörgöm.

Írásban legalább el merek mondani dolgokat. De másképp nem megy. Nem tudom kezelni az olyan szituációkat, mikor mások előtt kell megnyílnom. Persze, nincs olyan, hogy kell, de egy idő után illik. Még ha tudatosan nem is, de tudat alatt biztosan elvárja a másik fél, hogy többet adjon magából az ember. (Hamarabb dobom le a ruháimat, mint hogy közel engedjek valakit, illetve, hogy a szemébe nézzek másoknak. Ez nem sunyiság. Ez csak nyilvánvaló jele annak, hogy mennyire alkalmatlan vagyok barátnak, barátnőnek.)

Mostanában nem jó grafománnak lenni.

(legszomorúbb az egészben, hogy szerintem pont egy ismerős műve az a bizonyos egyáltalán-nem-primitív hozzászólás, mert ki más tudna arról, hogy “nem jött be a suli”… na, de tényleg ilyen ismerőseim, “barátaim” vannak? egy felhasználónév mögé kell bújni, hogy lehordjon mindennek?)

Advertisements

Leave a comment

Filed under GYORSJELENTÉS, KITÁLAL, REFLEKTÁL

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s