NOSZTALGIA 4.


Amellett, hogy vicces visszaolvasni a régi dolgaimat, érzek egy kis kiábrándultságot, meg elkeseredettséget; hogyan lehettem ennyire ostoba? Húgom, aki ugye 2 évvel fiatalabb mindössze, két naplóbejegyzés között a kacagástól elhaló hangon azt nyögte, hogy ő ugyan nem írt ilyen marhaságokat soha (vagy csak jól titkolja). Maximum a napi ötösadagot jegyezte le nagy buzgón egy füzetbe. Csak én vagyok/voltam ennyire szégyellnivaló?

És még annyit szeretnék nektek mondani, hogy… higgyétek el, már közel sem vagyok ennyire buta! Megváltoztam! Mondhatnám ugyan, hogy nem ugyanaz a személy vagyok, aki ezeket a csodálatos, fantasztikus agyrémeket alkotta, de sajnos, ez mind úgy van, ahogy leírtam… mert igenis én követtem el őket. Mindent, amit eddig papírra vetettem, bepötyögtem, nyilvánosságra hoztam. Itt semmi sem a képzeletem szüleménye.

“2005. X. 6. Ma kaptalak téged névnapom alkalmából (igen, névnapra, szülinapra, karácsonyra, temetésre, esküvőre… minden alkalomra jó ötlet, ha naplóval leptek meg CÉLZÁS). Rögtön jó dolgok történtek velem! F. G. -t (igen, az az F. G., akiről már korábban is írtam) ma 2x is láttam (életem csúcspontja)! Hogy tudd, őt immár 2 és fél éve szeretem (jó, nem kell erre semmit sem mondani). Pontosan ma jöttem rá, hogy mennyire fontos nekem(pedig a létezésedről se tud, de ez később se lesz másként). Olyan édes!”

“2005. X. 7. Szió! Most F. G. -re gondolok, mert Mariah Carey Live Belong Together c. száma megy (kövezzetek meg nyugodtan; úgy látszik, kifogástalan zenei ízlésem kialakulására még várnom kellett). Ez mindig rá emlékeztet. Ma lehet, hogy találkozom vele! Ráadásul a bálban (BÁLBAN!!!)! Tombolát fogok osztogatni! A suliban Y. azt mondta, hogy csini vagyok (szerintem ezt kitaláltam, és később még be is etettem saját magam) + véletlen összekoccant a fejünk (valami ilyesmi azonban tényleg történt, azóta is van egy púp a fejemen) + megnézte a … (mindenkinek a fantáziájára bízom)!!! Ma 3 pasival talizom (miféle ribanc vagy te?): F. G., I. és Y. Ja, I. és Kitti beszélgettek!

„-Szia Kitti! – I. – Helló! – Kitti – Hol van a barátnőd? – I. – Miért? – Kitti – Csak úgy… – I. (sokatmondó beszélgetés)

Na, erről mit gondolsz? Azt, amit én? Azt, hogy tetszem neki (nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én félek saját magamtól)? Hi-hi…:)”

“2005. X. 7. éjszaka (most figyelj) 22:00 Huhh… ez egy fárasztó este volt. Mentünk a felvonulásra – mondhatom, végig röhögtünk. T.-nek (barátnő) olyan benyögései voltak. Ha-ha-ha-ha. A 8. b fellépése tök jól sikerült! Oké, a mienk is…!! Az izé (mizé?) után tombolát árultam 100 ft-ért. Y.-ra akartunk egy csomót rátukmálni. Sikertelenül. 😦 Azt mondta, kapunk valamit, ha békén hagyjuk. Szerintem ez rossz duma volt. Mindegy. A sorsoláson nem aradtam, húztam haza. Reggel 6-tól fenn vagyok!! Végül is kb. 3 órát voltam ébren itthon!! Még szép, hogy halál fáradt vagyok!! Anyuék leszidtak, hogy meddig voltam, de én MONDTAM NEKIK, hogy sokáig leszek!!!!!!!!!!! Bőgtem egy sort a kocsiban. Ahogy hazaértem, bedőltem az ágyba. Nehéz nap volt.”

“2005. X. 8. szombat este 18.55 Ohhhhh… ez oooolyan jóóóóóó nap voltttttt! Kajáltunk a centerben, és srégen az asztalnál egy IRTÓ KLASSZ SRÁCOT pillantottam meg! (most jön az ijesztő rész)Barna haj, kék szem (ezt meg hogy láttad?), fekete ing és naci! Kínai csirkét evett (aztarohadt…)! Végig őt pásztáztam az asztalnál(távozz innét, sátán!)! Kb. 20 éves lehetett. Kár. Nagyon helyes volt!”

“2005. X. 9. vasárnap, 18.00 Tök fáradt vagyok, most jöttem be a házba. Olyan hülyeséget álmodtam, hogy az már fáj! Az óceán közepén voltam a Titanicon… a vízbe beugrott egy hód, és az megrágcsálta a hajó alját, így léket kapott. Nem a hód! A hajó! Elsüllyedt. Az emberek vígan kievickéltek a vízből, én + sikoltozta, hogy nem tudok úszni! Egyszer csak F. G. (ki más) felbukkant, és megmentett! Ennyi.”

„Visszafele jövet Eninek mondtam, hogy az én kívánságaim SOHA nem teljesülnek!!! Bárcsak erre jönne F. G. . Erre aztán nem ő, hanem I. jött motorral. Majd’ leesett az állam!!!! I. !!!! Motorral(köszönjük, felfogtuk!)!!!!!! A szívem – szerintem –, ha kiugrott volna, az elég cikis lett volna (meg fizikai képtelenség)!!!! Jézus!!! Észrevettem, hogy figyelt is engem (menet közben, mi?). De nem állt meg! Nem mondta azt, hogy szeretlek, baby (most megengedem,hogy lelőjetek… automata fegyverrel!)!! Ohh!! Pedig milyen jó érzés lenne! Ez van… ezt kell szeretni (milyen bölcs)! F. G. -vel semmi izgi nincs. Nem taliztam vele… 3 napja (a szívem szakad meg érted)!!! Ez úgy fáj (nekem is… hogy ilyeneket kell visszaolvasnom)!! Jó lenne, ha VELE járnék (mit, a kacsatáncot?)!!! Jajj…”

„Szia! Tegnapelőtt felléptünk (táncoltam valamikor régen). Este azt álmodtam, hogy az iskola környékén szörnyek voltak és az egyik megtámadott (na, ez eddig egészen ígéretes sztori)! Én: segítség, ááá!!! Beszaladtam a suliba (klisé…minden horrorfilmben a női szereplő beszalad valami képtelen helyre, és ott történik vele valami szörnyűség…), épp a termünkhöz és… elájultam, leütött egy szörny (mondom én). Mikor felkeltem, játszottak H.-ék (akkor a „pörgettyű” volt menő), észrevettek engem, vérzett az orrom. H. megmentett. És aztán megkérdeztem, hogy hol vagyok, tetszem neked (egy zombitámadás után nyilván ez a leglogikusabb lépés, megkérdezni, bejövök-e a jó palinak)? Azt mondta, igen(happiness!!!). Megpuszilta (óóó, de drága!!!) a homlokomat (ez egyértelmű visszautasítás!).”

„Szeptember 13. Ma mindent meg kellett tanulnom! Holnap mennem kell ebédre papáékhoz, aztán elmegyünk a búcsúba. Persze nem ülhetünk fel semmire. Aztán kérdezni fogják a barátaim: „mire ültél fel?” én meg azt mondom: „semmire”. Ők: „én meg felültem 10x a hullámvasútra, tök király volt” Alig várom a hétfőt!”

„November 16. vasárnap Holnap kikapjuk a matekot. Juj, remélem, jó lett! Klassz lenne egy ötös!”

„November 13. csütörtök 5-ös lett a matekom! (pezsgőt bontok)!”

„December 18. Ez nem lehet… tegnap nem mentem el a buliba (12 évesen buliba?)! Persze ott volt ő is dídzséként (DÍDZSÉ?!). Nyakkendő volt rajta (ezt meg mégis honnan…?!). Biztosan csinos volt!”

„Január 22. Ma lezártak szám Számítástechnikából ötösre, angolból kitűnőre, MATEMATIKÁBÓL ÖTÖSRE (EZ MÉGIS HOGY TÖRTÉNHETETT?)!!! Nagyon örülök neki! P. O. föl akart vágni előttem a könyvtárban egy verekedéssel, én persze a szemem sarkából néztem, mit ügyködik. Ő is nézett engem, mivelhogy számtechot tanultam. Úgy szerettem volna megszólítani. Olyan ari(az agresszív palik? Nagyon…)!”

„Hellóka! Szerinted az mekkora baj, ha valaki komolyan szókimondó? Ez annyira ÓRIÁSI bűn (te… szókimondó? Mióta?)? Na, ne már! Most mondd + őszintén!! Barátnőmmel összevesztem csúnyán. Ő tegnap írt sms-t, hogy „bocsi”. 3 napja nem szólunk egymáshoz! Persze én NEM AKAROK VELE KIBÉKÜLNI!!! Hogy miért? 1. a barinők NEM mutogatnak egymásra csúnyát (feltételezem, itt a középső ujjal való „mutogatásra” gondoltam) 2. a barinők NEM mondanak egymásra csúnyát (lekurváztak?!) 3. a barinők azér’ barinők, mert +hallgatják egymást! Persze, még van egy pár pont…”

„Szióka! Végre itt a tavaszi szünet!! Ma csak 4 órám volt, mert az angol és a föci elmaradt, ráadásul 9-re mentem! Amikor vége lett a tanításnak, és mentünk ki a suliból, láttam ŐT! Barinőm mondta, hogy „vörös a fejed”! És én pedig elkezdem: „TUDOM!”. Ő annyira édes volt! (itt elkezdem részletezni, mit viselt aznap a kiszemelt áldozatom) Jól megfigyuztam, nem? (BETEG VAGY, NAGYON BETEG, mondták már?)

És… hogy lássátok, őrületem miféle dolgokban mutatkozott meg a fenti bejegyzéseimen kívül… nos, nekem minden kiszemelthez tartozott egy oldal a naplómban, ahol mindenféle információmorzsát feljegyeztem róluk:

Születési időpont

Névnap

Hobbi

Kedvenc zene

Kedvenc tantárgy

Milyen nyelvet tanul

Magassága

Cipőmérete

Melyik lábára húzza fel először a zokniját

Szakkör

Kedvenc sport

Legjobb ajándék számára

Kedvenc színe

Kedvenc témája

Mit szeret még

Horoszkóp

Szerencseszám

Legjobb barát

Milyen tárgyból a legjobb

… és a leggyengébb

Kedvenc könyv

Álma

Mit tart unalmasnak

Kedvenc színész

… újsága

Tulajdonságai

Később… olyan 14 évesen ezeket kipótoltam még a következőkkel + pontozással!!!

Hajszín

Szemszín

Arc

Popó

Test (igen, tudom…)

Súly

VAD KORSZAK (ezt mire értettem???)

Egyéb

Aki ezek után mégis érdeklődne irántam… Hát…

Advertisements

Leave a comment

Filed under FUN.FUN.FUN.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s