NŐK + FOCI EB


FIGYELEM! EZT A BEJEGYZÉST SZIGORÚAN VICCNEK SZÁNOM, CSAK SEMMI KOMOLYKODÁS!:)

Nőtársaim, kiknek pont annyi köze van a labdarúgáshoz, tétmeccsekhez, kupadöntőkhöz és Bayern Münchenhez, esetleg Barcelonához, mint nekem, jól tudjátok mindannyian, hogy már egy hete folyik az apukáink, haverjaink, pasijaink számára szent és sérthetetlen foci EB. Az “erősebbik nem” képviselői a tévé képernyőjén csüngenek (majdnem) minden áldott este, és a lakást kantanyává változtatják alig pár óra leforgása alatt. Sörös dobozok elegánsan szétdobálva, csapatszellem nevében üvöltő, csapkodó hímek. Erről szól ez az egy hónap.

(Egy kis kitérő: olvastam egy cikket, miszerint a brit férfiak – egy brit tudósok (hehehe) által készített felmérés szerint – jelentős része jobban örül a kedvenc csapata győzelmének, mint saját gyermeke születésének. JAJ. Ugye, ez azért már valami?)

A sajtos-fokhagymás chips ínycsiklandó illatáról nem is beszélve. Első pofon.

Aztán előkerül a citromos soproni, és erre elhaló sóhaj hagyja el a számat, hogy tessék, most már aztán nincs mit tenni, a heti edzések számát radikálisan meg kell emelni az EB idejére. Második pofon.

Sok nőtársam tanácstalanul fogja a fejét, hogy mégis milyen úton-módon tudná az általa kedvelt ellenkező nemű figyelmét legalább öt percre elterelni a magasztos fociról.

Hadd szögezzem le, hogy szerény véleményem szerint a pasi figyelmét semmivel sem lehet ebben a pokoli időszakban elterelni a gólokról, kapufákról, meg ég tudja mikről.

Lássuk csak azért az opcióinkat (mert azok ugye mindig vannak):

1. Egy szál apró kis bugyiban és a pasink kedvenc csapata mezében (amit természetesen a kedves szekrényéből túrhatunk elő, ha pedig ott nem találunk ilyesfajta relikviát, akkor a szoba legfrekventáltabb helyére pillantsunk, tádám, ott a mez!) táncoljunk el csábosan a tévé képernyője előtt (megjegyzés: EZT NE! ÖRÖK ÉLETRE ELVÁGOD MAGAD, HA A TV ELŐTT MERÉSZELED ELŐADNI A KEDVENC DEMI MOORE-OS JELENETEDET A SZTRIPTÍZBŐL, HIDD EL, BÁRMIKOR ÖRÜLNE NEKI A PALID, CSAK NEM MOST, MIKÖZBEN NÉMETORSZÁG ISMÉTELTEN GÓLT LŐ HOLLANDIA ELLEN)

2. Mi mással lehetne őket megfogni ilyenkor? Semmivel. Legjobb, ha befogjuk a szánkat, nem zaklatjuk a nagy őt, hanem beülünk mellé a kanapéra mi is, és hasonlóképp kieresztjük a magas C-t, káromkodunk (ilyenkor megbocsátható, a pali egyik fülén be, másikon ki), „üdvrivalgunk” vagy pedig, ha még ezekbe sem tudunk fáziskésés nélkül bekapcsolódni, akkor azt tanácsolnám, csak bólogassunk. Jaj, mi ez a marhaság, minek is bólogassunk? Azért, kedves nőtársaim, mert ha mondjuk egészen okos módon tudunk helyeselni a pasink minden egyes tudományos elemzésére, amit épp a meccs jelenlegi állásáról magyaráz oly hevesen… hát, akkor még az is lehet, megnyerjük a palit magunknak egy egész életre. Csak aztán nehogy megbánjuk az egészet.

3. Ha esetleg elég menők vagyunk/voltunk fizikából, előáshatjuk kedvenc négyjegyű függvénytáblázatunkat, és annak segítségével lenyűgözhetjük Őt a labda röppályájának elegáns kiszámításával. Nem, dehogy fog ránk nézni az eredmény (ha egyáltalán kijön) hallatán. Ilyet még csak el se várjunk! De azért egy elismerő mosolyt talán kaphatunk (ha egyáltalán észleli, miféle bravúrt követtünk el másodpercekkel ezelőtt). Próbát megér, nem?

+ 1 Ha esetleg sok a fociőrült haverunk, akkor a társaságot akár meg is hívhatjuk lakásunkra; vendégeljük meg őket valami egészen egyszerű kajával – legyen az mondjuk egy lasagne –, és a pizzához, meg egyéb szeméthez szokott férfiak igencsak hálásak lesznek figyelmességünkért. Legjobb, ha toleráljuk a dilijüket, hisz ők is annyi bolondozásunkat eltűrik (csendben szenvedve).

Egy hónap nem a világ!

Advertisements

Leave a comment

Filed under FUN.FUN.FUN.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s